-Baron! Figyelj rám! Te nem ismered őt! – folyton ez ment, csak veszekedtünk miatta. Már a halála előtt elvette tőlem a az öcsémet. Hiába figyelmeztettem, mindig is önfejű volt. De sosem bocsájtom meg magamnak, hogy az utolsó beszélgetésünk is veszekedésbe torkollott. Bár én is meghaltam volna akkor. De nem, kellett nekem Merlinhez csatlakozni, és bolondul a hosszú élet mellett dönteni. De lassan én is elérem a célom, és akkor majd…
Demora felkapta a fejét és ilyedtnek tűnt.
- Elnézést. – felállt a családi asztal mellől és kiment az étkezőből. Nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget neki, mindenki arra gondolt, hogy a mosdóba ment ki. Néhány perc múlva a lány vissza is tért, és nyugodtan folytatta az evést.
Dr. Steel két kézzel nyitotta ki a nehéz fémkaput ami után elöntötte a köd. „Köd? Itt?” Csend volt, a kutyaugatás megszűnt, és a köd miatt nem látott semmit. Majd kigyúlt néhány lámpa, egy utat jelezve. Dr. Steel elindult a lámpák fényét követve, majd néhány méter után becsapódott mögötte a súlyos fémkapu. „Kutya legyek, ha valaki nem szórakozik velem…” Ahogy haladt előre egyre több lámpa gyúlt ki, amit elhagyott azok viszont sorjára aludtak ki. Többször is érezte, hogy valami elsuhan mellette, de egyszer sem látott semmit. Ráfogta a furcsa ködre. Néhány perc múlva az utolsó lámpa is kigyúlt, megvilágítva egy bejárati ajtót . Dr. Steel megtörölte a cipőjét, majd kopogni akart, de mikor odaért volna a keze az ajtóhoz, a kilincs kattant és az ajtó nyílt. Egy üres, márványköves előtérrel találta szembe magát, önmagával szemben pedig, egy hosszú lépcsősor tetején egy magas, vékony, elegánsan öltözött szürke hajú férfi tekintetében ütközött meg a szeme.
- Üdvözlöm. – a férfi nem tűnt annyira idősnek, amennyinek mesélték neki. Egy nagyjából hatvan éves úrra gondolt, a könyvtáros szavai egy idősebb úr képét vetítették eléje, de ez a férfi nem lehetett több harmincnál.
- Elvehetem a kabátját, uram?- az ajtó mögött egy szintén nagyon fiatal, fekete hajú komornyik állt. Ő kérte Steel kabátját, amelytől még itt, a kánikula igazi otthonában sem vált meg.
- Nem, köszönöm. Jó így. – Visszapillantott a lépcsősor tetején álló férfira, aki még mindig ugyan olyan pózban állt. – Üdvözlöm. Elnézését kérem, hogy csak így megzavarom.
- Elnézve. Miben segíthetek? – kellemesen csengett a hangja, tökéletesen illett a külsejéhez. Steel már majdnem gyönyörűnek látta őt, mintha egy meséből megidézett herceg lett volna. Ebbe a furcsa gondolatba bele is borzongott. Miért gondol egy férfit gyönyörűnek? Ilyesztő gondolat.
- Egy könyvet keresek. Azt mondták itt megtalálom, máshol sehol nem találtam meg.
A férfi pupillái egy pillanatra összébb rezzentek, majd fejét balra döntötte és néhány pillanatig mélyen Steel szemébe nézett. A professzor torka összeszorult.
- Kövessen. – az férfi visszaemelte a fejét és közben egész testével balra fordult, viszont szemét egy pillanatra sem vette le Dr. Steel-ről. Steel még egy pillantást vetett a komornyikra, aki ugyanúgy, lehajtott fejjel állt mellette és meg sem szólalt, majd elindult a lépcsősor felé. Mikor felért, csak akkor látta, hogy a férfi magasabb mint hitte. Talán egy egész fejjel is magasabb volt nála. A szemei pedig, mint minden rajta, csodaszépnek tűntek, bár szürkék középszürkék voltak. Steel valamiért még ezt is szépnek látta. Egyre furcsábban érezte magát ezek miatt a gondolatok miatt. És a férfi is egyre furcsábbnak tűnt neki.
- Erre. – majd a ház ura elindult. Steel csak most tudta jobban szemügyre venni. Nem volt túl rövid haja, a tarkójáig érhetett és tépett volt, mindenhol egyforma, tehát nem egyenesen hullottak alá a szürke tincsek, követte a divatot. Fehér összeállítást viselt. A felsőnek, ami egy rövid, csípőn kicsit lennebb érő kabát volt, nyaka tökéletesen ráállt viselője nyakára. Vörös fodrokban végződött ez a nyakrész, mint a kabát ujjai is. A kabát nyakát egy fekete színű, vörös kövekkel díszített bross tartotta össze, tovább fekete, rózsa formájú gombok tartották össze, ugyanilyenek voltak a mandzsettagombok is. A nadrág is tökéletesen állt rajta, se túl bő, se túl szűk, kabátja éppen eltakarta ennek a „tökéletes” nadrágnak a gombját. Koromfekete cipőt viselt, egyetlen karcolás nélküli lakknak tűnő cipőt. Kiegészítőit Steel kicsit furcsának tartotta egy ennyi idős férfi számára. Öt darab fülbevaló díszítette. A jobb fülében volt három: egy hosszabb, fekete, szintén vörös kövekkel díszített, egészen fent, a porcban, lent egy vörös kő, alatta egy fekete kereszt. Bal fülében, alól a vörös kő párja, fent, a porcban egy egyszerű, ezüst, valamivel rövidebb fülbevaló díszelgett, mint a másik fülében. Egy gyűrű is volt a jobb kezén, a gyűrűs ujján, egy ezüst színű, nem túl vastag gyűrű, amit furcsa betűk díszítettek. Ezt a gyűrűt már csak akkor vette észre, amikor megálltak és a férfi jobb kezével egy ajtó felé intett.
- Tessék. Itt van a könyvtár. Ha valami gond van, csak szóljon. – majd rácsukta az ajtót a könyvrengetegben gyönyörködő Steelre. Az ajtó csattant, a fény kihunyt.
- Taylor! Taylor! Hé, kislány!
- Mi? Mi lett? –Taylort Pixie rántotta ki a bambulásból.
- Mi van veled? Nem is figyelsz… -Pixie nem állhatta ha nem figyeltek rá, nem bírta ki, hogy ne terelje vissza magára a figyelmet. Végülis rockszrár akart lenni, mint az apja.
- Ne haragudj, csak elgondolkodtam. Tudod, a régésztanárom, Dr. Steel egy hete ment el. Azt mondta, hogy egy-két nap és hazaér. De még semmi. Remélem nem lett semmi baja.
- Ugyan már, ne idegeskedj! Biztos sok a dolga, vagy csak baj van a géppel. Majd csak ad hírt magáról.
A két lány időközben megérkezett Taylorék házához. Bementek és csatlakoztak a többiekhez. Mariah, Hannah és Demora Taylor szobájában várták, míg barátnőik visszajönnek a közértből.
- Na? Minden megvan?
- Igen. Egy vanília-fagyi csokiöntettel Mariah-nak, egy málna Hannah-nak, egy kakaós Demora-nak és nekünk egy-egy kávés. Ja és itt vannak a csipszek is.
- Na és mit nézünk? – a lányok egy délutáni mozizásra gyűltek össze. Nagyon meleg volt, ezért inkább a hűvösben maradtak délutánra.
- Taylor, majd’ elfelejtettem. Ez neked jött. – majd Demora átnyújott neki egy borítékot. Azt nem írta, hogy honnan jött,csak azt, hogy Taylor a címzett. Egy fehér boríték volt, vörös színű bélyeggel. Olyan volt mint a spanyol viasz. A boríték egy vörös papírt tartalmazott, fekete tintával rajta a betűk.
- Na? Mi az? – Mariahnak feltűnt a pecsét és a borítékot forgatta a kezében.
- Dr. Steel küldte. Azt írja, hogy jól van, csak egy ideig még nem fog haza jönni mert talált valami érdekességet és meg akarja jobban nézni.
- Mondtam, hogy ne idegeskedj! Na gyerünk, induljon a film. – majd Pixie elindította a DVD-lejátszót.
Taylor megnyugodott, de akkor még nem tudta, mi a teljes igazság.
