Második rész

Azt hiszi, én voltam. Nem hibáztatom, de téved. Hektor volt, csak sajnos ő ezt nem tudja. És azt sem tudja, hogy ki vagyok. De az ő hibája, hogy az öcsém meghalt, és ezt nem bocsájtom meg. Tisztában volt az erejével, de nem volt annyira hajlandó, hogy szenvedjen azért, hogy valaki életét megmentse. Bűntudata sem volt, csak azután, hogy Baron meghalt. De nem állhatok bosszút, most nem. Segítenem kell. Ez a küldetésem.

Gomolygott a köd, mintha élt volna. Suttogás hallatszott, rémisztő suttogás. Egy árnyék suhant el többször is a ködben. Aztán hihetetlen gyorsasággal egy szürke alak, lábmozdulat nélkül közeledett, majd fél méterre tőle megállt. Némán, mozdulatlanul állt néhány másodpercig, majd hirtelen felnézett, és ekkor meglátta, hogy hiányzik a szeme. És Taylor felriadt. Demora volt a szürke alak az álmából. Szétnézett a szobában. A kanapén feküdt, tegnap este biztosan belealudt a beszélgetésbe. Demora ott feküdt az ágyon, tőle jobbra és nyugodtan aludt. Igen, az a bizonyos ismeretlen lány volt Demora. Előző este ismerkedtek vele. Úgy tűnt amnéziája van. Csak azt tudta, hogy a neve Demora, és hogy nagyjából 20 éves. Vezetéknevéről fogalma sem volt, hogy hogyan került oda, és hogyan, szintén nem tudta. A képen lévő férfiről sem tudta, hogy ki ő, de saját írását felismerte.
Taylor kinézett az ablakon. Köd volt.
- Még mindig? Mikor tűnik már el ez a köd?- második napja, hogy köd van, és nem oszlik. Demora ezalatt a két nap alatt nagyjából öt órát volt fenn, amíg evett valamit, és az előző este, mikor beszélgettek és ismerkedtek.
Taylor feltápászkodott az ágyból és kiment a szobából. A lányok este hazamentek, nem volt sem az édesanyja, sem az édesapja otthon, a húga kirándulni volt.
-Hány óra? - 10 óra el volt múlva. Még sosem aludt ilyen sokat. Főleg nem nyáron. Mindig korán kelt, és többnyire 12-kor már a professzorral tanult. De most, második napja, hogy nem ment a könyvtárba.
Tárcsázta a professzort. Kicsöngött. De senki nem vette fel. Újra próbálkozott.
- Halo?
- Halo. Jó napot Dr. Steel! Sajnos ma nem tudok elmenni itthonról, de ha ön be tudna jönni , hozzánk, annak nagyon örülnék. - Taylornak nagyon fontos volt a tanulás.
- Rendben van, Taylor! 12-kor találkozunk!
- Köszönöm! - Dr. Steel nagyon megértő volt és nagyon lelkes. Örült, hogy akadt egy olyan tanítványa, aki nyáron is szívesen tanul és kijár vele ásatásokra. Taylor pedig nagyon elszánt volt, egész kiskora óta erre az egyetemre készült és rendkívül boldog volt, hogy pont egy olyan tanár tanítja, aki nyáron is hajlandó foglalkozni vele.
Taylor lezuhanyzott, majd hajat mosott felöltözött, előszedte a könyveit és kávét főzött.Közben azon tűnődött, hogy mit jelenthet az álma. Nem szoktak rémálmai lenni, de ez a mostani nagyon megijesztette. Próbálta megnyugtatni magát, hogy csak azért álmodott Demoraról, mert nem tud semmit róla, és ez elég nyugtalanító, ahogy annak a körülményei is, ahogyan megtalálták őt a hegy lábánál.
Megszólalt a csengő. Taylor letette a süteményes tálat az asztalra, majd indult ajtót nyitni. Egy kis résen belesett Demorahoz, aki még mindig aludt, majd ajtót nyitott.
- Jó napot!
- Szervusz, Taylor!
- Köszönöm, hogy eljött.
- Nagyon szívesen. Örülök, hogy folytathatjuk a tanulást. Van egy kis problémám. Otthon felejtettem a könyvemet.
- Majd megosztjuk az enyémet.
- Rendben van.
Ezalatt Dr. Steel levette a cipőjét és a kabátját. Sokszor hordott nyáron is kabátot. Főleg ilyen ködös időben. Ő így érezte jól magát.
- Hol van az a bizonyos titokzatos lány? - már bent voltak a konyhában és Dr. Steel épp' a könyveit szedte elő a táskájából. Hosszú fülű, kopott olivazöld válltáskája volt, amit mindig magéval hordott.
- Alszik. - Taylor leült és kinyitotta a könyvét.
- Még ilyenkor is? Már dél van.
- Igen, már második napja, hogy majdnem egész nap alszik.
- Megtudtatok valamit róla?
- Nem, még csak a nevére emlékszik, meg hogy nagyjából hány éves. Ennél többet nem tudunk.
- Biztosan nagyon aggodnak miatta valahol.
- Mi is erre gondoltunk. De Hannah édesapja szerint, míg ki nem piheni magát, addig nem vihetjük be Los Angeles-be, túl hosszú lenne neki az út. Innen pedig nem tehetünk semmit, a rendőrségnek nincs meg minden eszköze ahhoz, hogy kiderítse, ki ez a lány és honnan jött.
Nekifogtak hát olvasni és jegyzetelni. Egyiptomról tanultak, vagyis az ott végzett ásatások egy részét nézték át. Dr. Steel a módszerekről és a folyamatokról beszélt, Taylor pedig elmerült a szavaiban, a képekben és különböző leírásokban.
- Egy hét múlva el kell utazzak Egyiptomba, egy ásatásra. Mindenhonnan hívtak régészeket. Remélem megéri. - váratlanul megtörte a csendet Dr. Steel.
- Mit találtak?
- Nem tudom. Valami titkos dolog. Egyelőre. Lenne kedved velem jönni?
- De nem azt mondta, hogy titkos? - Taylor szívesen rávágta volna, hogy igen, de ha titkos dologról volt szó, akkor tudta jól, hogy nem mehet.
- Hát...-a professzor elővett egy levelet és belenézett. - ...úgy tűnik tényleg nem vihetek magammal senkit. Pedig nagy segítség lennél.
- Ugyan, nem vagyok én sehol még. Nem tudok annyit, hogy a segítségére legyek egy ilyen fontos ásatáson.
- Tudd meg, hogy szerintem akár a végzős diákokkal is versenyezhetnél. Sokkal többször voltál terepen, és sokkal több könyvet olvastál el. - Dr. Steel a legjobb tanítványának tartotta Taylort, és komolyan gondolta amit mondott. És akár elhitte Taylor, akár nem, a tanárnak igaza volt. Sok végzős diáktársa nem volt olyan szinten, mint ő. Főleg terepen volt nagy előnye velük szemben, hiszen egy tanévben nagyjából alkalommal mennek a diákok terepre, azt is többnyire csak a legközelebbi helyekre, Taylor pedig egy éve járt erre az egyetemre, de már több mint 10 alkalommal járt ásatáson, hála a professzornak.
- Köszönöm, de nem hiszem, hogy igaza lenne. - Taylor elpirult, nem gondolta, hogy Dr. Steel tényleg ennyire jónak találja. Ő úgy érezte, hogy még nem tud semmit és többet kéne tanulnia.
Ajtónyitódás hallatszott. Mindketten az előszoba fele fordították a fejüket. Néhány másodperc múlva a konyhaajtóban megjelent Demora.
- Szia! - Taylor mosolyogva köszönt, örült, hogy Demora magához tért.
- Üdv. - csendesen szólalt meg az őszhajú lány. Fáradtnak tűnt és zavartnak.
Dr. Steel elejtette a kezében nyugvó könyvet, ami egy nagyot puffant az asztal szélén, majd lezuhant a padlóra. A két lány Dr. Steelre nézett, aki sápadtan figyelte Demorat.
- Tanár úr, jól van? - Taylor még nem látta ennyire ijedtnek a tanárát.
- Igen...csak elbambultam. - majd lehajolt és felvette a könyvet a földről. Nem nézett vissza Demorara, csak fölállt és elkezdett pakolni. - Mennem kell. Kettőre haza kell érnem, mert vendégem érkezik.
- Rendben. Örülök, hogy el tudott jönni. Remélem mielőtt elutazik, még találkozunk. - Taylor felállt és kikísérte a professzort, aki felvette a kabátját, a cipőjét, majd rápillantott még egyszer utoljára a Taylor mögött álló őszhajú lányra, majd nyitotta az ajtót, köszönt és távozott.
"Ez a lány...remélem nem ő lesz az, akiről a jóslat szól. Bár nagyon hasonlít valakire egy könyvből, akiről olvastam már egyszer. Elő kell keressem azt a könyvet..." - ilyen gondolatokkal szált be Dr. Steel az autójába, majd a felszállni látszó ködben elindult haza.